Népdalkör
shadow shadow
 

Kedves Látogatónk!

1991 augusztusában nehéz és nemes döntés született a Körösladányi Dr.Asztalos Miklós Művelődési Házban. Az intézmény hagyományőrző műhelyének részeként megalakult a község népdalköre.Az első igazi sikereket a Megyei Népzenei Találkozókon érte el a csoport. 1997-ben a népdalkör a község önkormányzatától, Bojti János polgármester úr jóvoltából fellépő ruhát kapott. Az asszonyok maguk hímezték blúzaikat, kötőiket a messzeföldön híres ladányi fehér hímzéssel. Az új öltözet s a kitartó lelkes munka újabb sikereket hozott a népdalkör életébe. Szeghalmon,  a 9.országos minősítő versenyen ezüst fokozatot értek el, míg a Sárrét 100 tagú együttesével arany, illetve Arany Páva díjasok lettek. Ez évben készült először rádió felvétel a népdalkörrel.Az együttes életében az átütő sikert az 1998.év hozta. Csorváson a legjobb népdalkörnek járó különdíjat kapták. Hatalmas sikert arattak Abasáron is, ahol Tv és rádiófelvétel készült. Majd a 10.országos minosítő versenyen Orosházán az együttes elnyerte az arany, illetve Arany Páva díjat. Ezek az évek már a dicsőség fényében teltek. Az együttes büszkén viselte az Arany Pávások nevet. Számtalan fesztiválon, népzenei találkozón vettek részt, ahol maradandó zenei emléknyomot hagytak a hallgatóság lelkében. Hihetetlen sok barátság szövődött országhatáron belül és túl. Nevüket a szakma hamar megismerte, személyes barátságokat kötöttek neves zenei személyiségekkel.A népdalkör naplójában többek között e kedves sorok olvashatók: „Az Úr Isten jókedvében teremtette Körösladány énekes pacsirtáit!Öröm volt közöttetek lenni – éltessen és hordozzon benneteket az Isten a tenyerén!
                       Szeretettel: Budai Ilona1999.július 21.


A népdalkörünk 2001-ben a XI. Országos Minosítő Versenyen Sarkadon újabb arany minősítést szerzett.
Ez az aranyos út nem lett volna járható, ha a szakmai és baráti támogatásokon túl nem részesül az együttes jelentős erkölcsi és anyagi segítségnyújtásban is. Bojti János polgármester, Tiszainé Rudner Judit bizottságvezető, Sipos Imre a művelődési ház igazgatója, és Dr. Pelcsinszki Boleszláv, – aki akkoriban a megyegyűlés alelnökeként tevékenykedett – a népzenei kultúra iránti elkötelezettsége révén rendszeresen segítette a csoport munkáját.A dalosok lelkét s összetartását nemcsak a népdal szeretete erősítette, hanem a szoros emberi, baráti kapcsolatok is más népdalkörök tagjaival, vezetőivel. Egymástól tanulva, egymást erősítve kötődtek barátságok, szerelmek – mindez a közös éneklés örömével, s a hagyományápolás kulturális élményével átitatva.A Körösladányi Népdalkör a múltból táplálkozva építi a mát, s a jövőt. A sok-sok hazai siker után, az a megtiszteltetés érte a csoportot, hogy Luxemburgi vendégszereplésre invitálta a Benelux Államok Magyar Egyesülete. A meghívás 2003. augusztus végére a Szent-István napi rendezvényre szólt, ahol nagy sikert arattak, aminek bizonyítékául szolgál, hogy többször is visszavárták volna a népdalkört.   
Az ezt követő időszak egyéb sikerekkel is elhalmozta a fiatalos lendületű, tettekre kész dalosokat. A település önkormányzatától megkapták a Körösladány kultúrájáért, a Sárrét 100 tagú együttese tagjaként a Békés megyéért kitüntető címet. Sot egy újabb Arany Páva díj is a birtokukba került.  Megalakult a Körös Művészeti Egyesület, amelyben szoros kapcsolat alakult ki a fiatal nemzedékkel, citerásokkal, táncosokkal. A közös érdek közös feladatokat eredményezett, s a népdalkör köszönetét fejezi ki Dr. Tabiné Lehotai Klára egyesületi alelnöknek, s Jámborné Papp Gizellának, akik fáradságot nem kímélve segítették a csoport munkáját. A Népdalkör tagjai a mai napig rendíthetetlenül továbbfolytatják a népi kultúra átörökítését, mindent megtéve azért, hogy fiatalok is csatlakozzanak soraikba.
 
1991 októberében az elso fellépésen 22 énekes a színpadon a Sárréti Hetek rendezvény alkalmából. E 22 dalosból már kilencen nem lehetnek közöttünk. Így nem örülhet már velünk pl. Bakondi István bácsi, Turbucz István bácsi, s néhány éve veszítette el a népdalkör öt  nagy egyéniségét Szűcs Károlynét Peszkót, Komróczki Andrást, Bandit, Török Jánosnét Eszeterkét, Varga Sándornét Irmuskát, és nem utolsó sorban Marton Lajos bácsit a PAPÁT. A népdalkörünk pártoló tagjai közül pedig nem kisebb személyiséget, mint magát a volt polgármesterünket Bojti Jánost, aki dalos kedvéről is igencsak híres volt. Hiányukat senki és semmi nem pótolhatja, emléküket kegyelettel őrzi a népdalkör.


Jelenleg is aktívan éneklő népdalköri tagok :
 
Marton Lászlóné, a népdalkör művészeti vezetője
Kecskeméti Emilia
Petneházi Istvánné
Kőszegi Lászlóné
Kovács Ágnes
Ondrejcsikné Papp Erika
Kecskeméti Ilona
Kovács Szilvia
Szatmári Jánosné
Ombodi Bettina
Papp Istvánné
Hunya Lászlóné
Nagy Erika
Kovácsné Gurmai Teréz
Papp István
Marton László
Papp Sándor
Mező Zsigmond
Pekker Ferenc
Búzás Ferenc
Petrics Máté

Ez az aranyos út nem lenne járható, ha a szakmai és baráti támogatásokon túl nem részesülne az együttes jelentős anyagi segítségnyújtásban is.
Ezúton köszönjük a Nagyközségi Önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatását. Személy szerint Dr. Pelcsinszki Boleszláv Polgármester úrnak, Tiszainé Rudner Judit bizottságvezeto asszonynak, Sipos Imre igazgató úrnak, akik számtalanszor bebizonyították a 15 év alatt a népzenei kultúra, és a népdalkör iránti elkötelezettségüket.

 

Körös Művészeti Egyesület © 2007 HomeNépdalkör Zene/NKKépek/NK CiteraMazsorettMazsi képek

                                     Tiszai Graphic Design  Round the Bend Wizards