Üdvözöljük a mazsorettcsoport oldalán
 |
|
A Körösladányi Mazsorett
Együttes 1996-ban alakult a helyi Tüköry Lajos Általános Iskolában, majd
a Dr. Asztalos Miklós Művelődési Ház adott otthont a foglalkozásoknak. |
|
Az oktatás 4
korcsoportban történik óvodáskortól-főiskoláskorig. Célja és feladata: a
mazsorett iránt érdeklődők mozgáskultúrájának, technikai tudásának
sokirányú fejlesztése, az egészséges életmódra nevelés, tehetséges
fiatalok szerepeltetése, versenyeztetése, hivatásos pályára irányítása. |
|
|
Az iskolai és községi fellépések után a szorgalmas,
kitartó munka, a példaértékű szülői összefogás, az önkormányzati és
intézményi támogatás meghozta a szakmai és erkölcsi elismeréseket, ami
további ösztönzést adott az együttesnek. Mára elmondhatjuk, hogy a környék
kulturális életének színfoltjává, meghatározó elemévé váltunk. |
|
A Zafír csoport 2003-ban
Franciaországban, 2004-ben Görögországban öregbítette Körösladány
hírnevét. 2005-ben a X. Országos Minősítőn a Csőkmői Ifjúsági
Fúvószenekar közreműködésével, Döge Csaba vezényletével „C” fokon
kiemelt arany minősítést szereztek. |
|
2006-ban megalakult a 44
tagú Sárréti Mazsorett Együttes ( Körösladány, Szeghalom, Füzesgyarmat
és Vésztő legjobbjaiból) akik a Budapesti Fringe Fesztiválon a szakmai
zsűri ajánlására Közönség díjat nyertek. |
|
A XI. Körösladányi Napok
keretében , az ünnepi képviselőtestületi ülésen a Zafír csoport
Körösladányért Elismerő Oklevélben részesült. |
|
Állandó megújulásra,
fejlődésre törekszünk, óvjuk és gyarapítjuk a közösen létrehozott
értékeinket. Népszerűsítjük a mazsorettet, a fúvószenét, vállaljuk a
közönség kulturált szórakoztatását. |
|
 |
|
|
EREDMÉNYEINK: |
|
Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztivál
|
1999. |
Sárvár
|
bronz oklevél |
Zafír csoport |
|
2000. |
Bük |
kiemelt arany oklevél |
Zafír csoport |
|
2001. |
Szeghalom |
arany oklevél |
Zafír csoport |
|
2002. |
Bük |
ezüst oklevél |
Margaréta csoport |
|
2003. |
Hajdúszoboszló |
ezüst oklevél |
Margaréta csoport |
|
2004. |
Pápa |
arany oklevél |
Margaréta csoport |
|
2005. |
Hajdúszoboszló |
arany oklevél |
Körszegfű csoport |
| |
|
kiemelt arany oklevél |
Margaréta csoport |
| |
|
legjobb tamburmajor |
Mikó Judit |
|
|